1% Idén is mód van arra, hogy a magánszemélyek éves személyi jövedelemadójuk 1 % - át az MTK utánpótlás korú sportolóikra fordíthassák. A támogatásból sportfelszerelést és a sportolók képzését biztosítjuk. Ezért arra kérjük Önt, hogy adójuk 1%-val támogassa ilyen módon az MTK Sportalapítványát. Adószám: 19010155 - 1 - 42
Tavaly mutatkozott be teniszezőnk Babos Tímea a felnőtt válogatottban, most pedig visszatért bemutatkozása színhelyére, az izraeli Eilatba. Timi az Ausztrál Open utáni WTA ranglistán a 131. helyen áll, mely élete legjobbja és Arn Gréta hiányzása miatt rá nehezedik az elsőszámú játékossal szembeni elvárás súlya. Timi már megszokta az elvárásokat, karrierje során mindig is szembe kellett néznie vele és ezúttal sem okozott neki gondot ez, az első meccsen magabiztosan győzött.
A görögök ellen a 372. helyen álló Papamichailt 6:4 6:0-ra verte, majd párosban
Kosárlabda csapatunk új vezetőedző, Molnár István irányításával kezdte meg a szezont, s ez idáig szépen is teljesítenek a kék-fehér kosarasok. Együttesünk saját weboldala interjút kért a népszerű "Kicsi"-től, hogy beszéljünk az eddigiekről, a közel s távolabbi jövőről, a csapatról. Ezt az alábbiakban közöljük: - Az alapszakasz 20 mérkőzéséből 11-en vagyunk túl, és eddig remek 9-2 a mérlegünk. Hogyan értékeli az eddig eltelt időszakot? -A bajnokság eddigi szakaszát két részre lehet bontani. Az elején kerestük önmagunkat és a csapatot, elég "vegyes halmazállapotú"
Az NBII-es asztalitenisz bajnokság tavaszi második fordulójában Kisújszálláson vendégszerepeltek az MTK ping-pongosai. Az MTK-Panzi csapata, akárcsak az első fordulóban, ezúttal is magabiztos győzelmet aratott, hiszen 11:7-re győzte le a házigazdákat.
Ezzel a győzelemmel az első helyen álló Pénzügyör III csapata mögött egy pont hátránnyal a második helyen állnak a mieink.
A legutóbbi DAB elleni ötgólos győzelmnet követően, ezúttal vereséget szenvedtek hokisaink. A Magyar Kupában a Tisza Volán-MTK ma Fehérváron vendégszerepelt a Sapa Fehérvár ellen. Aktuális ellenfelünk nagyon belekezdett, az első harmadban 29-1 volt a kapuralövések aránya a fehérváriak javűra. Csapatunk kapusa Balázs Csongor azonban jól állta a sarat, így mindössze kétgólos előnyt sikerült kovácsolnia a hazaiaknak a nagy rohamokból. A második harmadban egyetlen hazai gól esett, a 24. percben, és ezt követően hosszú ideig egyik csapat sem volt eredményes.
Két mérkőzéssel megkezdődött a Magyar Kupa 2012-es küzdelemsorozata. A Dab.Docler II szegedi fellépésére 800 néző volt kíváncsi. Noha a MOL Ligában jeleskedő hokisokra épülő, igaz, mindössze 13 mezőnyjátékost nevező vendégegyüttes végül biztosan nyert, a Tisza Volán-MTK sem okozott csalódást. A lelátón igazi ünnepi hangulat uralkodott, huszár- és csikós ruhába öltözött drukkerek is szurkoltak az OB II-es házigazdáknak. A dunaújvárosiak a 9. percben szerezték meg a vezetést, Jonkl László talált be Balázs Csongor kapujába. A 17. percben növelte előnyét a vendéggárda,
Az MTK Törökbálint bedobója Hajmásy Péter 39/33-as pontmutatóval zárta a hétvégét. A hétvégén a 13. fordulót rendezték a másodosztályban. Keleten csapatunk idegenben aratott 107-89-es győzelmet a DEAC ellen. A 18 pontos sikerből Hajmásy Péter 39 ponttal vette ki a részét. A tavaly még a Falcóban játszó bedobó nem akármilyen teljesítményt nyújtott: 11 triplát süllyesztett el a debreceniek gyűrűjébe. - Nem reális a debreceniek tabellán elfoglalt helyezése, hiszen az nem tükrözi a valódi tudásukat. Fiatal csapatuk van, kellemetlen stílusban játszanak,
Az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság selejtezőjéből való búcsúja után sem áll meg az élet Babos Tímea számára. Az MTK ifjú tehetsége jelenleg idehaza végzi felkészülését az elkövetkezendő hónapok feszített tempójú időszakára, amely során Dél-Amerikában indul igazán rangos tornákon. Babos számára nagyszerűen kezdődött a 2012-es évad hiszen idei első tornáján rögtön döntőt játszott az 50 ezer dollár összdíjazású kínai tornán, majd az évad első Grand Slam viadalának selejtezőjében is ment egy kört. Timi a két viadalon hozzávetőlegesen 104 pontot gyűjtött amivel
Az NB-I/B-hez méltatlan pályával, a helyenként nem nekünk kedvező ítéletekkel és a keményen, szívósan csatázó, de szimpatikus vendéglátókkal is sikeresen küzdött meg kosárlabda csapatunk, és szép győzelmet aratott a Debreceni EAC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen. Mivel most játszottunk először az NB-I/B-ben a DEAC otthonában, először azt hittük rossz helyen járunk, amikor a megadott címre megérkeztünk. Két úriember lelkesen ütögette a teniszlabdákat, és mondták, hogy ne aggódjunk, 50 perccel a meccs kezdete előtt abbahagyják a csatát, és valóban, még a teniszhálót
Sikert-sikerre halmozott az elmúlt években az MTK karatésa S.Kovács Ádám. A világjátékok győztes, többszörös világbajnoki érmes karatéssal a Dínó Sporthíradó készített interjút, amelyben minden szóba került, ami egy félórás beszélgetésbe belefér. Nézzék meg Önök is az S.Kovács Ádámmal készült interjút:
Az új esztendő első fordulóban idegenben győzött NBII-ben szereplő asztalitenis csapatunk a Generál Jászberény ellen a Dél-Keleti csoportban. A mérkőzés MTK győzelmet sejtetett, mivel a mieink jobb játékerőt képviselnek . A találkozó képe megfelelt ennek az elvárásnak, hiszen a kék-fehérek magabiztos 12-6-os győzelmet arattak. Csapatunk ezzel a gyözelemmel megerősitette harmadik helyét a Pénzügyőr és a Mezőtúr mögött. A cél az első három hely valamelyikének megszerzése a bajnokság végén.
NB II Délkeleti Csoport: Generál Jászberény-MTK-Panzi 6:12 Gréczy Károly 4 győzelem Nozicska József 3 Nemes Gábor 3 Kastura Sándor 1 és egy
Váltakozó színvonalú játékkal, de ami a legfontosabb, győzelemmel indította csapatunk a 2012-es esztendőt. A bajnokságban sereghajtó Szerencs VSE ellen a mérkőzés megnyerése mellett fontos volt, hogy élesben gyakorolhatott új felállású együttesünk, és a fiatal játékosaink kipróbálása is igen sikeres volt. Gyorsan elhúztunk az elején, de a negyed végére megakadtunk, és csak két ponttal nyertük az első etapot. A második játékrészben fokozatosan elhúztunk, és a nagyszünetben már 16 ponttal vezettünk. A második félidőben az előny megtartása, növelése mellett azt is sikerült
Az oldalt a Panzi-Pet Kft. üzemelteti. Bármely híranyag, illetve archív fotó felhasználása csak a forrás feltüntetésével, saját képek felhasználása pedig, csak az mtkinfo.hu írásos beleegyezésével engedélyezett.