2013. június 17. 17:16:51

Lassan elkezdhetünk a nyári női labdarúgó BL selejtező tornára, melynek helyszínét a június 27-i sorsolást követően tudjuk majd meg.
Mint azt már korábban közöltük, női bajnok csapatunk Finnországban, Hollandiában, Szlovéniában, Portugáliában, vagy Észak-Írországban vívhatja ki a főtáblás részvételt, s bár a pontos helyszínt még nem tudjuk, a meccsnapokról már tájékoztatott az UEFA.
Ennek alapján az első mérkőzésre augusztus 8-án csütörtökön, a másodikra 10-én szombaton, míg a zárómeccsre 13-án kedden kerül sor.
2013. június 17. 08:54:14

Megtartotta hivatalos évadzáró rendezvényét kosárlabda-szakosztályunk, amelyen a legkisebbektől a felnőtt csapatig minden együttes játékosai ott voltak. A hagyományainknak megfelelően sok különdíjat is kiosztottunk.
Egy ideig a sok-sok gyermek és fiatal szabadon vehette birtokba a kosárlabda pályát, és labdapattogástól volt hangos a Bálint Márton Iskola sportcsarnoka Törökbálinton. Azután megkezdődött a rendezvény hivatalos része.
Spiriev Attila, az ELITE SE elnöke és az MTK ELITE Basket Kft. ügyvezető igazgatója összefoglalta a 2012/2013-as bajnoki évad történéseit, sorolta az elért eredményeket. Kitért az
2013. június 16. 00:56:11
Babos Tímea két játszmában kikapott a spanyol
Lara Arruabarrenától az eastbourne-i tenisztorna 690 ezer dollár összdíjazású női versenyének selejtezőjében, a szombati első fordulóban.
A 32-es főtáblára jutásért három mérkőzést kell nyerni a kvalifikációban.
WTA-TORNA, AEGON INTERNATIONAL, EASTBOURNE, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ:
Arruabarrena-Babos 6:4, 6:4
2013. június 15. 22:59:13
S

zép napra virradt az MTK családja, hiszen ötszörös bajnok, zsinórban az idei szezonban negyedik elsőségét ünneplő női csapatunk bajnokavatót tartott a Hidegkuti Stadionban.
A szépszámú nézősereg előtt megrendezett rangadónak már nem volt tétje, hiszen mi már bajnokként fogadhattuk az idén csak a bronzérmet megszerző szombathelyieket, ám ha azt vesszük, hogy ebben a veretlen, remek szezonban ez volt az utolsó hazai bajnokink, mindenképpen szerettük volna a lehető legszebbé tenni az ünnepet. Szerencsére sikerült!
A mérkőzés egészében lányaink irányították a játékot, s nem
2013. június 11. 00:13:00

Az MTK teniszezője Babos Tímea nem jutott tovább az első fordulóból a 235 000 dolláros Aegon Classic elnevezésű füves pályás versenyen, miután két szettben vereséget szenvedett a selejtezőből érkezett Nagyija Kicsenoktól. A találkozó 66 percig tartott.
Timi a múlt héten még salakon szerepelt Marseille-ben, kemény kondiedzésekkel is igyekezett felkészülni az előtte álló feladatokra. Az ukrán játékos a hétvégén még hozzászokott a birminghami fűhöz, a selejtezőben két értékes győzelmet aratott.
Sajnos Kicsenok a főtáblán is folytatta jó szereplését, ezt elsősorban
2013. június 08. 19:31:34

Elérkezett a nap, amiért ismét egy egész szezonon keresztül dolgoztak női labdarúgóink, ismét sikerült megnyernünk az élvonalbeli pontvadászatot. Zsinórban negyedszer!
A mieink úgy léphettek pályára a Hegyvidék ellen a Csörsz utcában, hogy amennyiben egy pontot sikerül szerezni, már két fordulóval a vége előtt matematikailag bajnoknak mondhatjuk magunkat.
Nos a mérkőzés hét-kettes MTK győzelemmel zárult, így immáron hivatalosan is kimondhatjuk, hogy csapatunk 2010,2011 és 2012 után 2013-ban is megnyerte az női NBI-es bajnokságot, s rekorder is lett egyben.
A találkozó,
2013. június 07. 22:54:19

Az MTK teniszezője Babos Tímea már az első fordulóban búcsúzott a 100 000 dolláros marseille-i ITF-versenyen, miután két játszmás mérkőzésen vereséget szenvedett Polona Hercogtól. A találkozó 1 óra 26 percig tartott.
A szlovén játékos jelenleg csak 131. a világranglistán, de ezt csuklósérülésének „köszönheti”. Bő másfél évvel ezelőtt még 35. volt, vagyis jó játékosnak számít.
Sajnos ezt a franciaországi verseny első körében be is bizonyította Hercog. Első adogatójátékát ugyan elveszítette, de utána remekül fogadott, hét bréklabdája volt az első
2013. június 06. 21:17:13

A Mészöly Focisuli 2016-ig szóló együttműködési megállapodást kötött az MTK Budapesttel, a közös munka részeként így az utánpótlásnevelő klub legjobbjai a jövőben a kék-fehérek csapataiba kerülnek majd.
A két fél közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a
Mészöly Géza irányításával 2010-ben létrehozott focisuli 6 és 11 év közötti növendékei a jövőben az MTK színeiben - MTK-MFS néven - versenyeznek majd. Az MTK legfiatalabb korosztálya a 12 éven aluliak együttese, amely a Mészöly Focisuli legjobbjaira épül. A megállapodás részeként
2013. június 03. 16:04:11

Az MLSZ a hagyományoknak megfelelően a bajnoki év végeztével elismerésben részesíti a szezon legjobbjait.
Az NB I Fair Play díját az MTK Budapest csapata kapta.
A szavazáson az MTK női csapata is képviseltette magát Telkiben, hiszen mi adtuk az Év legjobb női játékosát, aki nem más lett, mint
Pádár Anita, aki a gólkirályi cím, s várhatóan a bajnoki trófea, valamint a Magyar Kupa mellé egy újabb, fontos címet besöpört.
A fiúk sportszerűségéhez, s Pancsa díjához gratulálunk!
2013. június 02. 15:27:39

Szép napra virradt ma asztalitenisz szakosztályunk, ugyanis női NBI-es csapatunk úgy vághatott ma neki a sereghajtó Hatvan elleni bajnokinak, hogy ha nyer, bejnoknak tekinthető.
A vemdégek nem jelentek meg a találkozón, így a mienk holtversenyben, ám jobb szettaránnyal megnyerték a bajnokságot a Soltvadkert előtt.
Az MTK női asztaliteniszezői utoljára a háború előtt, 1940-ben nyertek magyar bajnoki címet, így ez a mostani siker felettébb értékes lehet minden kék-fehér érzelmű sportoló, vezető és szurkoló számára.
Gratulálunk a csapatnak a
2013. június 02. 10:00:00

Az MTK Budapest 3–1-re legyőzte a vendég Debrecent a
labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójában, de mivel a Budapest Honvéd
nem kapott ki Szombathelyen, így a labdarúgóink a negyedik helyen maradtak.
A Debrecen kezdett jobban, de csapatunk szerzett vezetést, s
noha a vendégek többször is egyenlíthettek volna, Groppioni remek védéseinek köszönhetően a szünetig maradt az
egygólos hazai előny.
A folytatásban csapatunk újra eredményes volt, noha továbbra
is a hajdúságiak támadtak többet, akik ugyanakkor csak kapufáig jutottak. Aztán
a 71. percben Vass Patrik gyönyörű
góljával végleg eldöntöttük a