
A jeges sport képviselői nyáron sem pihentek. Míg az utcán 30-35 C-fokot mértek, az MTK ifjú jégtáncosai hűs csarnokokban készültek az új szezon versenyeire. Kikapcsolódásként a múlt hét végén futóversenyen tették próbára állóképességüket.
A legnagyobb kánikulában jégcsarnokban gyakoroltak a VII. kerületi egyesület ifjú jégtáncosai. Akár irigyelhetnénk is őket, ám a fiatalok nem csak szórakoztak, hiszen igen kemény munka áll mögöttük.
* Három edzőtáborban is voltunk a nyáron - mondta Világos Beáta szakosztályvezetőedző. - Az első két alkalommal Pesterzsébeten leginkább a technikán és a kötelező gyakorlatokon próbáltunk javítani, míg a zuglói táborban már a koreográfia volt előtérben.
Persze, az ifjú sportolókat nem csak a jégtánc tarja össze, hiszen amolyan "csapatépítő" program keretén belül több más rendezvényen is részt vesznek. Legutóbb egy futóversenyen indultak. Amolyan "kikapcsolódásként" mindenhova elmennek, ahol egy kicsit sportolhatnak.
Az MTK-nál jelenleg 5 páros és 8 szólóversenyző készül, de mint azt a szakosztályvezető elmondta, vannak új jelentkezők is.
* Szeretnénk a következő szezonban is jól szerepelni. A hazai versenyek, a Szeged és a Miskolc Kupa mellett részt vennék egy nemzetközi megmérettetésen is, és természetesen az országos bajnokságot is szem előtt tartjuk.
A szakosztálynál a jégtáncosok mellett a show-műsorok szereplői is készülnek a szezonra, itt edzenek azok a pomponlányok, akik a Ferencváros jégkorongmérkőzései közben szórakoztatják a közönséget.
Az MTK-nak van egy nagy gondja, ami az összes magyarországi jeges egyesületet érinti. Kevés az a jégfelület, amit Budapesten versenyszerű sportolásra lehet használni. A megoldás az lenne, ha végre épülne egy jégpálya a VII. kerületben. Ez a jégpálya egyelőre csak a tervezőasztalon létezik.
- Két évvel ezelőtt a város szélén felépült egy jégcsarnok, most mi is ott edzünk - mondta ezzel kapcsolatban Világos Beáta. -
Ám mivel itt készül a város legtöbb, jeges sporttal foglalkozó egyesülete, nem kapunk túl sok időt. Ráadásul a jégfelület bérlése sem olcsó mulatság. Így a versenyzőinkkel nem is tudunk külön foglalkozni, csak a 20-25 fős közös edzésen. És bár az MTK teljes mellszélességgel a jégtáncosok mellett áll, pénzzel nem nagyon tudja segíteni a szakosztályt.
- Érthető, ha saját olimpikonjait támogatja az egyesület, ám pénz nélkül is sok segítséget kapunk, például jogi téren vagy az ügyintézésekben.- mondta erre a sportvezető.