
Hatvanéves az MTK asztalitenisz szakosztályának újraélsztője, s egyben szakosztályvezetője Szentgyörgyi Róbert.
Tizenöt éves korában váltott: a focipálya helyett a kisebb, ám szintén zöld játékteret választotta, és kezébe vette a pingpongütőt.
Addig jobbhátvédként nagyon sokat futott fel a labdával, ívelt a kapu elé és szaladt vissza védekezni. Sokkal vonzóbb volt számára az asztaliteniszben az egy mozdulatra eső nagyobb technikai tudás. Nyáridőben a Palatinus volt a kedvenc helye, hátul, a kőasztalon reggeltől estig ütötte a labdát, kezdettől tollszárfogásban. A pesti legenda felejthetetlen eleme, hogy egyszer Faházi Janit 2:1-re legyőzte, aki persze parkettával játszott, és szinte verhetetlen volt. Tizennyolc évesen lett igazolt játékos edzője, Vincze Ferenc kérésére. Először az Egyetértésben játszott, majd az Épfu, a Gyár- és Gépszerelő Vállalat, utóbb az SZTK csapatát erősítette. Kiismerhetetlen gyors játékával és az ellenfeleknek igen kellemetlen tollszárfogásával állandó résztvevője volt a Budapest Bajnokságnak. 1985-ben Béke Szálló néven létrehozta az első szállodás asztalitenisz-csapatot.
Munkatársaival hamar megkedveltette a pingpongot, így amelyik szállodában dolgozott (recepciósként), azon a néven szerepeltette csapatát, HungarHotels, majd Napfényhotel néven.
Az általa létrehozott két csapat az alsó osztályokból a Budapest I/A-ba került fel. 2002-ben e két csapattal megalakította az MTK asztalitenisz szakosztályát.
Az első csapat feljutott az NB III-ba, majd az NB II-be, és immár két éve az NB I középső csoportjában versenyeznek. Ez a gyors emelkedés, három év alatt három osztály, nem mindennapos teljesítmény játékostól, vezetőtől. Huszonöt éves működése során sok kiváló, tehetséges játékossal dolgozott, köztük volt a többszörös BEK-győztes Nozicska József, jelenleg is a csapatot erősíti a rutinos volt NB I-es versenyző, Balázs Árpád és ifj. Pigniczki László.
A szakosztályvezetés, aktív játék, valamint nemzetközi játékvezetői tevékenység mellett különböző asztalitenisz-kiadványokat gondozott Szentgyörgyi Robi: egy hat- és egy ötnyelvű asztalitenisz szakszótárt, valamint egy tíznyelvű pingpong römikártyát, amely nemcsak szórakozásra, hanem sokféle sportkifejezés megismertetésére is alkalmas.
2009 nyarán szerkesztett és jelentetett meg, magyar és angol nyelven, egy újabb életrajzi sportkönyvet "Magyar Asztalitenisz Világbajnokok "címen, statisztikai táblázatokkal és hatvan eredeti sportfotóval illusztrálva.
Legutóbbi kiadványa nemcsak itthon, hanem külföldön is komoly elismerést szerzett nevének és a hazai asztalitenisznek. Boldog születésnapot és további sikereket kívánunk!
Hajrá MTK-Panzi