
Négy érmet, köztük két aranyat nyertek a magyar versenyzők a vasárnap délelőtti 500 m-es döntőkben a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A győzelem a címét megvédő Kozák Danuta (K-1), valamint a Csipes Tamara, Kovács Katalin duó (K-2) nevéhez fűződött, míg a Szabó Gabriella, Kozák, Kárász Anna, Benedek Dalma (MTK) összeállítású kajaknégyes és a Takács Kincső, Obermayer Dorina kenus duó a második helyen ért célba.
A női négyesnek - amelynek eddig szintén nem sok esélye volt együtt gyakorolni - ezúttal nem az ősi rivális németek, hanem a fehéroroszok voltak a legnagyobb ellenfelei, de utóbbiak a rajttól a célig olyan tempót diktáltak, amelyre a Szabó vezette magyaroknak nem volt válasza.
"Kicsit csalódottak vagyunk, az előfutam alapján többet vártunk magunktól, bár tény, hogy most mentünk harmadszor együtt - mondta
Benedek.
-Kicsit unom már, hogy az Eb-ken mindig másodikak vagyunk."