Fábiánné Rozsnyói Katalin még egy utolsó, sikeres szezont vár, és utána befejezi a kajakosok felkészítését.
"Az MTK kajakosai közül tízen szerepeltek a szegedi evezős világbajnokságon, az indulókból hatan érmet nyertek, a hat érmesből pedig három világbajnok lett" - büszkélkedett
Rajna András, az MTK szakosztály-igazgatója az Út Londonba című műsor kamerái előtt. Pedig a sikeres szereplést borús időszak előzte meg: nehéz feladat várt
Fábiánné Rozsnyói Katalinra, hiszen versenyzőit úgy kellett felkészítenie, hogy azok tíz hónapja egy fillért sem láttak az egyesülettől.
A szegedi világbajnokság előtt támogatók hiányában Fábiánné saját forrásokból tette lehetővé tanítványainak, hogy Spanyolországban készülhessenek a szegedi világversenyre.
"Kati néni segített most is. Spanyolországban azonban már nem volt pénzünk, nem tudtunk rendesen táplálkozni, magunknak főztük minden ételt. Nagyon fontos, hogy egy edzőtáborban mit eszünk" - mondta a minden nehézség ellenére Szegeden, Tóth Dáviddal oldalán, világbajnoki címet nyerő Kulifai Tamás.
A világbajnok duó már a londoni olimpiára készül, de nem csak Fábiánnéval: az edzőnő férje, az olimpiai bajnok kajakos Fábián László "sasszemként" segíti majd a tanítványok felkészítését.
"Tisztában vagyok a versenyzőim hibáival, néha meg kell őket védenem a férjem előtt. Én úgy hívom, hogy sasszem, mert mindent lát. És cukkol. Tudom, hogy azért, hogy ezzel még erőt adjon nekem" - mondta Fábiánné.
A tanítványok azt mondják: a kemény munka mellett Fábiánné tisztességes, becsületes életre tanítja őket, és arra ösztönöz, hogy mindig mindent tegyenek meg a sikerért.
A sikeres edző maga sem tudja, hogy mi a maximum, ahogy ő maga mondja: megállás nélkül hajtja tanítványait, mindig követel. Ha a versenyző ezeket nem teljesíti, akkor mennie kell. Szerinte az egoista sportolók lesznek sikeresek, mert
meglátása szerint csak az visz előre, ha valakinek vannak céljai amikért küzdeni kell, és azt el is tudja érni.
"Van olyan, hogy valakit egyéniben nem, csak csapatban ér sikerélmény, de akkor is elmondhatjuk, hogy nagyon jól működött, hiszen be tudott olvadni egy csoportba, amelyben a versenyzők egymást segítik, és nem ellenségként tekintenek a másikra. Az MTK-nál az a nagyon jó, hogy a fiuk és a lányok tudnak alkalmazkodni."
A sikeredző hozzátete: neki felüdülés, hogy egy ilyen nagyszerű társaságban dolgozhat. "Sajnos nagyon sok rosszat kaptam a versenyzőimtől pályafutásom alatt, főleg az utóbbi tíz évben."
Fábiánné Rozsnyói Katalin sokat letett az asztalra, a sportágban töltött ideje alatt tanítványai megszámlálhatatlan érmet nyertek. Most úgy érzi, 54 év után már ideje abbahagyni.
"Sok rosszat kaptam, sokat nyeltem. Már 54 évet eltöltöttem a kajakosok mellett, jövőre jubilálok, akkor szeretném abbahagyni. Sikeresen abbahagyni."
(telesport.hu)