
A Debrecen története során ötödször nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát, miután a kedd esti döntőben hosszabbítás után, tizenegyesekkel 8-7-re verte másodosztályú labdarúgóinkat.
A Puskás Ferenc Stadionban rendezett finálé rendes játékideje 3-3-as döntetlennel zárult, az OTP Bank Ligában listavezető hajdúságiak előbb egyenlítettek, majd vezettek, ám a fővárosi gárda ismét a maga javára fordította az állást, mielőtt a DVSC az utolsó percben újra egalizált.
A kétszer 15 perces hosszabbítás során nem esett gól.
A DVSC-TEVA ezt megelőzően 1999-ben, 2001-ben, 2008-ban és 2010-ben nyerte meg a Magyar Kupát.
Az első 25 percben nagyrészt a mezőnyben folyt a kevés izgalmat hozó játék, a mérkőzésnek ebben a részében a Debrecen volt veszélyesebb, legalábbis többször jutott el a kapunkig. Az igazán nagy helyzetekre közel fél órát kellett várni, a hajdúságiak a 30. perc környékén kétszer is hatalmas ziccerbe kerülhettek volna,
Korhut baloldali beadásairól azonban rendre lekéstek a társak. Az MTK egy tempós és kreatív támadás végén, közvetlenül a szünet előtt némi meglepetésre megszerezte a vezetést.
A második félidőre
Kondás Elemér két helyen is változtatott csapatán, s úgy tűnt, húzásai bejöttek: a DVSC öt perc alatt megfordította az állást, ám
Nikolov kiállítása után fölénybe kerültünk, s az emberelőnyt kihasználva egalizáltunk. Ezt követően is többet támadtak a mieink, de a szurkolóknak egészen a hajráig kellett várniuk az újabb találatra, amely ismét a mieink sikerét jelentette. A DVSC gyakorlatilag a lefújás előtti utolsó támadásából - kihasználva védőink figyelmetlenségét - újra egyenlített, így következett a hosszabbítás.
A ráadás 30 perce alatt igazán említésre méltó esemény már nem történt, így büntetők döntöttek a Magyar Kupa sorsáról. A 11-esek során az első öt lövő közül mindkét együttesnél egy-egy játékos hibázott, s egészen a kilencedik sorozatig kellett várni a döntésre, ekkor
Kálnoki Kis büntetőjét
Verpecz kivédte, s ezzel győzött a Debrecen.
Magyar Kupa Döntő:MTK Budapest-DVSC-TEVA 3-3 - (11-esekkel: 7-8)Gólszerzők: Könyves 45., Ladányi 62.,Zsidai 87., ill., Bouadla 51., Szakály 55., 89.
(fotó:mti) Nézzék meg a mérkőzés rendes játékidejében esett gólokat: Nézzék meg a büntetőpárbajt: