
Az MTK az NBII-es elsőség mellé szombaton egy másik értékes bajnoki címet is begyűjtött, méghozzá a legmagasabb osztályban. A női NBI-es labdarúgó bajnokság rájátszásának utolsó fordulóját rendezték a Hidegkuti Stadionban, ahol egyszerű volt a képlet: amennyiben lányaink nyernek, vagy akár csak egy pontot szereznek a szombathelyi Viktória FC ellen, úgy sorozatban harmadszor ünnepelhetnek bajnoki címet.
A találkozóra kilátogató szépszámú nézősereg a harmincnyolcadik percben örülhetett először gólnak, akkor ugyanis a hazaiak részéről
Pádár Anita volt eredményes.
A vendégeknek a második félidő tizedik percében ugyan
Rácz Zsófia révén sikerült egyenlítenie, ám a hazaiak innentől kezdve nem adták ki a kezükből a meccset, előbb
Pádár szerzett ismét vezetést, majd az Év legjobb mezőnyjátékosának választott
Vágó Fanny növelte a kékek előnyét, így a szezon gólkirályának
Pádárnak 90. percben szerzett harmadik gólja már csak kegyelemdöfésnek számított a hazaiak részéről.
A győzteseknek illetve a bajnoki ezüstérmesnek járó serlegeket illetve érmeket
dr.Bozóky Imre, az MLSZ Női Bizottságának elnöke adta át.
Női NBI, rájátszás utolsó forduló: MTK Hungária FC-Viktória FC 4-1 (1-0)Gólszerzők: Pádár (3), Vágó ill. Rácz
A bajnokságot így az MTK nyerte három ponttal megelőzve a Viktóriát, illetve tízzel a csepeli székhelyű Astrát. Negyedik lett a Femina, ötödikként pedig a Nagypáli csapata végzett.
Az alsóházban a hatodik helyen zárt a Ferencváros, amelyet az Újpest és a Szegedi AK követ, míg osztályozóra kényszerül a Nyíregyháza csapata. A korábban szebb napokat is megélt, s két éve még bajnoki bronzérmet ünneplő Győri Dózsa idén kiesett az élvonalból.