
Csütörtökön Nyonban kisorsolták a női Labdarúgó Bajnokok-Ligája selejtezőinek párosítását, melynek során kiderült, hogy négyszeres magyar bajnok csapatunknak Macedóniában kell kivívnia a továbbjutást.
A mieink szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen a legerősebb ellenfeleket elkerülték, ám még így is akad az augusztus 11. és 16. között Strumicán megrendezésre kerülő csoportkörben nehéz ellenfél.
Turtóczki Sándor lányai ugyanis összekerültek a rangsorban nálunk előkelőbb helyen álló PAOK Szalonikivel is, mely gárdával bizton nagy csatát vívunk majd a továbbjutást illetően, de ha hozzávesszük, hogy a házigazda Nase Taksi is zsinórban kétszer ünnepelhetett -az amúgy alacsonyan rangsorolt egyosztályos ligában- bajnoki címet, s ott játszik szinte a teljes macedón válogatott kijelenthetjük, hogy nem lesz gyaloggalopp az augusztusi kirándulás.
A csoportban mindössze egy gárda van, amely ellen szinte mindhárom résztvevő biztosra mehet, mégpedig a lett Skonto ellen, mely még semmilyen eredményt nem tudott felmutatni a nemzetközi porondon.