Megkezdődik végre Londonban az Olimpia. Az elmúlt években sportolók ezrei készültek rá, hogy részt vehessenek az ötkarikás játékokon, de közülük is csak a legjobbaknak sikerült kiharcolniuk a részvételt.
Egyesületünk ezúttal a megszokottól eltérően szerény delegációval vesz részt a rangos eseményen mindössze öt versenyzőt delegáltunk Londonba.
Nagy szívfájdalom, hogy egyik erős szakosztályunk versenyzői, a vívók közül ezúttal nem került ki olimpiai részvevő, ám teniszben és kajakban így is szoríthatunk kék-fehér sportolókért.
Tóth Dávid, Pauman Dániel és Kulifai Tamás K4-1000 méteren szerezhetnek érmet Magyarországnak, míg Babos Tímea és Szávay Ágnes párosban bizonythat Londonban.
Reméljük a szép hagyományok nem szakadnak meg, s idén is örülhetünk egy, vagy két éremnek.