|
Az MTK elnöksége megtárgyalta és döntött a Jégkorong szakosztály megalakulásáról. Az elnökség, meghallgatta Palotás Istvánt, a Pesterzsébeti Jégcsarnok létesítményigazgatóját és Bálint György sport- managert az újjáalakuló jégkorong szakosztállyal kapcsolatos elképzelésekről. Az új szakosztály "MTK METEOR" nevet vette fel. Az ülésen meghívottként részt vett dr. Pásztor György - volt jégkorongozó - aki még az MTK csapatában is játszott 1950-es években. Hozzászólásában örömmel szólt, arról hogy felcsillant a remény egy MTK-s jégkorong szakosztály megalakulásának. Az elnökség hozzájárult a névhasználathoz, és az elhangzottak szerint az MTK jégkorong szakosztálya az újonnan elkészült Pesterzsébeti Jégcsarnokban kezdte meg működését, önköltséges keretek között, és kiemelkedő gondot fordítva az utánpótlás csapat építésére is.
Jégkorong történet
az MTK - ban és a Vörös Meteor - ban
A jégkorong- sport egy disszidálás folytán került egyesületünk működési körébe, a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) jégkorong csapat játékosai ugyanis elégedetlenek lévén a bürokratikus vezetéssel, testületileg kiléptek a BKE - ből és együttesen, mint komplett csapat jelentkeztek felvételre az MTK egyesületénél.
Az MTK vezetése fogadta és erkölcsi támogatásáról biztosította a kiváló erőkből álló együttest.
Ez a Kollektíva azonos volt az akkori magyar nemzeti válogatottal. Pl Hircsák dr, Sághy dr, Gosztonyi, Ott, Elek, Tele, Bán, Kenderessy dr, Helmeczi, Reiner stb )
Az MTK nemzetközi szereplései ez időben biztatóak voltak. Svájcban, Franciaországban, Ausztriában, igyekeztek hasznos szakmai tapasztalatokat szerezni.
A hazai bajnokságra való felkészülés során a Kék-fehér csapat igen jól játszott, ellenfeleit általában nagy gólaránnyal győzte le. Biztos lépésekkel haladt az első bajnoki cím megszerzése felé.
1947-ben az első jégkorong bajnokságot ünnepelhette az MTK. Ezt a következő évben újabb bajnokságok követték ( 1947 / 48, 1948 / 49 ).
A három bajnokság meggyőző voltát bizonyítja, hogy mind hármat veretlenül nyerte a csapat.
A szakosztály akkori vezetői azonban súlyos mulasztást követtek el azzal, hogy nem törődtek az utánpótlás nevelésével, fejlesztésével. S így az eltávozott és kiöregedett játékosok helyére nem volt megfelelő pótlás.
Az 1950 évi bajnokságban Textiles néven szerepelt az MTK a 2. helyen végzett. 1951 évi szezonban Bp Vörös Lobogó néven a 3. helyen végzett
Az idény befejezésével az MTK jégkorong szakosztálya megszűntette működését, majd a játékosok a Postás egyesületbe igazoltak.
Az 1949/50 évi bajnoki szezontól 1963 -ig a Vörös Meteor SE sikeres korszaka következett. Ez idő alatt 5 bajnoki aranyérmet szerzett a csapat.
Az eredményesen szereplő bajnok csapat összetétele: Czerva, Egri, Grimmer, Havas R. Kenderessy, Martinuzzi, Mikó, Rozgonyi Gy, Szántó L. Szlávy, Tóth R, Ziegler )
De hogy milyen a sport sors útja, a két egyesület az MTK és a Vörös Meteor Egyetértés SE ( már a jégkorong szakosztály nélkül ) fúziója folytán létrejött az MTK-VM egyesület ( 1975.01.28.)
|